Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Aktuális / Magyarországon jártak a pápa ministránsai

Magyarországon jártak a pápa ministránsai

Magyarországon jártak a pápa ministránsai

2017-03-30 Csütörtök   |   #Aktuális   |   ARCHIVÁLT

ministráns  • pápa  •

Dennis, Umberto, Giuseppe, Nicolò: tizenhat éves olasz fiatalok, akik reggelente a vatikáni Szent Péter-bazilikában teljesítenek oltárszolgálatot az ott miséző papoknak, püspököknek, bíborosoknak, sőt olykor magának a római pápának is.

Négy helyes fiatalember, akik ötödik társukkal és Luigi Portarulo atya, a római Szent X. Piusz kisszeminárium helyettes rektorának vezetésével felejthetetlen látogatást tettek Magyarországon.

Látogatás a bazilikákban és a Parlamentben

Fölkeresték a Szent István-bazilikát, a Mátyás-templomot, megtekintették a Parlamentben a Szent Koronát, fogadta őket Erdő Péter bíboros. Meglátogatták az esztergomi bazilikát és az altemplomot, ahol Mindszenty József bíboros nyugszik – akinek éppen ma emlékezünk születése 125. évfordulójára. A spirituális élmények mellett a fiatalok belekóstolhattak a magyar ízekbe, sétahajóztak a Dunán, de még a Széchenyi-fürdőbe is eljutottak. Meghatározó élmény volt számukra a látogatás a Terror Házában, ahol szembesülhettek a magyar történelem sötét időszakának terhével. A csoportot a budapesti Központi Szeminárium látta vendégül, az utazás szervezője és idegenvezetője Németh László prelátus, olaszországi magyar lelkész volt.

Ízelítő a magyar történelemből

Ahogy a fiatalok elmesélték, maga a kirándulás ötlete is a Szent Péter-bazilikában született, ahol minden kedden találkoznak a magyar szentmisére igyekvő Németh atyával, tudvalevő ugyanis, hogy hetente egyszer a bazilika altemplomában lévő Magyarok Nagyasszonya-kápolnában magyar nyelvű szentmisét celebrálnak. Nem is gondolták volna, hogy ilyen erős Szent István tisztelete Magyarországon, ahol az egyik legnépszerűbb keresztnév László, híres szent királyunk után. Nagy hatást tett a fiatalokra a Szent Korona tisztelete is, valamint a Terror Házában tett látogatás. Az olasz tankönyvekben nem sok szó esik Magyarországról, így az újdonság erejével hatott rájuk a rendhagyó történelemlecke, amelynek fényében jobban érthetővé válik a mai magyar politika is. Ízlett a gulyás, tetszettek a tiszta, rendezett utcák és a hatékony tömegközlekedés. A magyar főváros szépségei pedig lenyűgözték az olasz fiatalokat, akik visszatérve Rómába fölkeresték a Vatikáni Rádió stúdióját, hogy beszámoljanak a hallatóknak élményeikről.

Milyen érzés Ferenc pápának ministrálni?

Dennis már 6. éve ministrál a Szent Péter-bazilikában, ezért olyan szerencsés, hogy két pápának, XVI. Benedeknek és Ferencnek is szolgálhatott. Milyennek találják Ferenc pápát közelről? Egyhangúan megnyerőnek, nyitottnak, szerénynek látják, aki odafigyel a fiatalokra, a mai világban él, nem jár fényűző autóval, nincs piros cipője, mint az elődeinek… egyszóval „normális”. Táplálnak-e magukban vágyat a papi hivatás iránt? Az interjúban megszólaló négy fiatal az olasz csizma legkülönbözőbb sarkaiból származik, a hideg piemonti településtől a mediterrán Szardínia szigetéig. Egy azonban közös bennük: a spiritualitás iránti fogékonyság, a vágy, hogy ezekben a meghatározó életévekben az Úr jelet adjon számukra keresztény hivatásukat illetően. Idegen nyelveket, természettudományos tantárgyakat tanulnak, jól öltözöttek, nézegetik a mobiltelefonjukat, mint bármelyik fiatal. Ugyanakkor minden reggel hét órakor a Szent Péter-bazilikában találjuk a kis „monsignorékat”, hagyományos ministránsruhába öltözve, amint a sekrestyéből kísérik a miséző papokat az oltárhoz. Egy pillanat műve csupán a váltás a szelfiktől a lélek feltárásáig; a külső és a belső világ harmóniában megfér egymással.

Hivatástisztázás, püspöki szinódus

Vajon miért kevés ma a papi hivatás Európában, s ez alól sem Magyarország, sem Olaszország nem kivétel? Don Luigi szerint éppen az a fajta elcsendesedés, nyugodt környezet hiányzik a fiataloknak, amelyben meghallhatják Isten hangját. Túl sok a zaj, a kívülről érkező inger, ami elvonja a figyelmet a bensőtől. Ebben segít intézményük, a Szent X. Piusz kisszeminárium, ahol gimnazista korú fiatalok, fiúk és lányok tanulnak bentlakásos kollégiumban. A világegyház készül a 2018-as püspöki szinódusra, amelynek témája éppen a hivatástisztázás: mire hívja a fiatalokat az Úr? Papságra, szerzetességre, házasságra? Ehhez kíván hozzájárulni ez a speciális képzés, remélve, hogy mind többen válaszolnak igennel az Úr hívására.

 

 

Vatikáni Rádió/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

„Mi Isten álma rólam?” - XXX. Szalézi Ministránstábor

„Mi Isten álma rólam?” - XXX. Szalézi Ministránstábor

#Magyar Tartomány 2024-05-07, Kedd

Szeretettel várunk az immár 30. alkalommal megrendezésre kerülő Szalézi Ministránstáborba, melynek idei mottója Don Bosco 10 gyémántos álma nyomán: Mi Isten..

Péliföldszentkereszt – Meghívó Tavaszi Szalézi Ministránstalálkozóra

Péliföldszentkereszt – Meghívó Tavaszi Szalézi Ministránstalálkozóra

#Magyar Tartomány 2024-03-13, Szerda

Sok szeretettel várunk minden 10 év feletti fiú ministránst 2024. május 4-5-én Péliföldszentkeresztre, a tavaszi Mária-búcsúval egybekötött Tavaszi Szalézi..

A pápa megerősíti a szülők jogát, hogy gyermekeiket szabadon neveljék

A pápa megerősíti a szülők jogát, hogy gyermekeiket szabadon neveljék

#Egyház 2023-11-15, Szerda

Ferenc pápa fogadta a Vatikánban az Európai Szülők Szövetségének (EPA) képviselőit. Kiemelte, hogy a szülőknek központi szerepe van gyermekeik..

A fiatalokon keresztül Istenhez

A fiatalokon keresztül Istenhez

#Aktuális 2023-07-23, Vasárnap

Don Bosco Szalézi Társasága 1864. július 23-án elnyerte a pápai elismerést, az ún. Decretum Laudis*-t, a Szentszék első elismerését, hogy a szalézi művek..

Péliföldszentkereszt - A 2023-as Szalézi Ministránstábor

Péliföldszentkereszt - A 2023-as Szalézi Ministránstábor

#Magyar Tartomány 2023-07-20, Csütörtök

2023-ban a Szalézi Ministránstábor július 10-től 15-ig, héfőtől szombatig tartott. Akik először hallanak a táborról talán nem biztos, hogy értik mi is..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Ferenc pápa üzenete a 32. Ifjúsági VilágnapraPeru - Az Piura folyó elárasztotta a Don Bosco Kollégiumot >